2011. április 10., vasárnap

Luxembourg

Ahogy már korábban írtam, Luxemburgba indultunk el szombaton, nem volt 1szerű összehozni a szervezést. Lássuk az előzményeket. Az egészet már régesrég kitaláltam, láttam képeket Metzről, én mondom ide el akarok menni, elérhető távolságban van... Luxemburgról nem túl sokat tudtam, de érdekelt. Mikor Strasbourgban voltunk, már mondogattam a többieknek, hogy akkor 2 hét mulva a következő utazás, ok? :D Akkor még senki nem vette komolyan. Miután megírtam a Strasbourg blogbejegyzést, írtam egy körlevelet FB-n, hogy kivel mi a pálya, ki akar jönni: aprilis 09-10 Luxemburg és Metz. Mindenki össze vissza hadovált FBn, nem válaszolt, vagy poénkodott. 4-én hétfőre kiakadtam a dolgon, és akik pozitívan nyilatkoztak, azokat személyesen is zaklattam, mondom ha nem jön senki sz.rok a farmra és megyek egyedül. :D (Persze azert nem ezt reméltem.) Ugy nézett ki, hogy leszünk 6an. Ebből Jaime hétfőn azt mondta, hogy most pont ezen a hétvégén? Hogy ő nem is gondolta, azt hitte majd tavaszi szünet után. Mondom ember, elolvastad FBn az üzenetet? Illetve felfogtad? Aszondja nem baj, ő tutira benne van. Ana: Tutira benne van. Megkérdeztem egy francia csajt (Welcome-Club Audey), azt mondta hogy lenne kedve. Rodolfo: semmire nem válaszolt FBn: ő neki nincs kedve ilyen sokat utazni. (Ha emlékeztek,korábban írtam, hogy azt mondta Görögországba akar menni, "kiruccanni nem túl messzire"...) Ezek után termászetesen (Jaimevel lakik), utobbi bemondta, hogy jaj elvelejtette h tanulni kell. Mondom ekkora csíra dumát... :D Donato a kezdetektől benne volt a dologban. Jorge és sokan mások már voltak egy csomó helyen (mert ők már szeptemberben megérkeztek ide, így látták SB-t, LB-t és Metzet is) így ő nekiállt hezitálni. Hétfőn este 7kor köszöntem el tőle aszonta, hogy megkérdezi faterját az anyagiakrol, mondtam jövök vissza kesobb addigra mondja meg, mert le akarjuk a szallast foglalni. Természetesen b.szott barmit is valaszolni, írtam neki FBn este, reggel 7kor jött a válasz, amit előre megjósoltam és Donatonak mondtam is: "hey mec i'm sorry but i won't go with you" (Hé haver nem megyek veletek) Semmi sorry hogy b.szott válaszolni. Az ilyen dolgok fel tudnak idegesíteni... Végül lettünk 4en: Audrey (francia), Ana (mexikói), Donato(olasz) és én(MAGYAR!:D), viszont kiderült, hogy Audrey autojaval tudunk menni (amiről en nem is tudtam h van), igy kapasbol megspóroltuk a 140-160 euros autobérlést, vonattal oda vissza fejenként 100 euro lett volna, és időben rettenetes... Tehát koncektráljunk ezen kis felvezető után a szombati napra. :D Lőn térkép!



Belfort - Luxembourg 300 km, viamichelin barátom szerint 3.5 órányi autóút. Reggel fél 9 körül sikerült elindulni, egy 3ajtós olajzöld Fiat Puntoval, hála az égnek én voltam a rangidős és a rangméretes is, így bérelt helyem volt az anyósülésen...

Ana és Audrey

Én útközben az idő legtöbb részét azzal töltöttem el, hogy néha hozzá hozzászóltam a párbeszédekhez, egyébként meg írtam össze a 9. hét történéseit. :D Út közben 1 pihit tarottunk, örömmel konstatáltam, hogy az IKEA itt sem hagyott fel a svéd puritán külsővel:

Na persze nem mentünk be! :D Mondtam is, hogy Anyu most tuti nem bírna magával, és le akarná ellenőrizni, hogy ez az Ikea belülről is uolyan-e mint a budaörsi...

Kamionok mindenhonnan keletről

A szokásos történelmi áttekintő :D Luxemburg, hivatalosan Luxemburgi Nagyhercegség egy minden oldaláról szárazföld által határolt kis ország. Luxemburg hivatalosan a Római Birodalom utódállama. Az állam nevét magyarul Luxemburgnak, fővárosáét pedig Luxembourgnak írjuk.[ ezt nem tudtam!] A legnagyobb európai miniállamot 1815-ben, a bécsi konferencia során hozták létre, de a nagyhercegi címet I. Vilmos holland királynak adták. Függetlenségét 1890-ben nyerte el, amikor Adolf nassaui herceg örökölte a nagyhercegi címet és megalapította a mai napig uralkodó Nassau-Weilbourg dinasztiát. Fővárosa Európa egyik pénzügyi központja. Luxemburg 1506-ban a spanyol Habsburgok tulajdonába került, amikor V. Károly örökölte a burgundiai tulajdonokat apjától és Spanyolországot az anyjától. Később 1816-ban III. Napóleon vételi ajánlatot tett III. Vilmos holland királynak és luxemburgi nagyhercegnek Luxemburgra. Bismarck ellenezte a tervet. A nemzetközi feszültséget okozó „luxemburgi kérdést” egy új londoni szerződés oldotta meg, amely kimondta Luxemburg örökös semlegességét és demilitarizált státusát. 1942ben Luxemburg a NATO alapító tagja lett. 1951-ben a nagyhercegség az Európai Szén- és Acélközösség alapító tagja volt, 1952-től a szervezet székhelye is ide került. Luxemburg 6 év múlva az Európai Gazdasági Közösség alapító tagja lett. Az EU több fontos intézménye jelenleg is az ország fővárosában található.

Utcakép a belvárosból


Lux. népessége ma 468 571 fő. Gazdasági fejlettsége kimagasló, a GNP/fő értéke már Svájc hasonló értékét is meghaladja. A banki és biztosításitevékenységek nemzetközi szinten meghatározóak, amelyből a GDP-jének több mint 20%-a származik. A túlnyomórészt külföldi tulajdonú bankok által előállított profit az 1990-es évektől napjainkig több mint 20%-kal nőtt évi átlagban. A kedvező pénzügyi szabályozásoknak és adózási feltételeknek köszönhetően Európa vezető off-shore területe. A munkavállalók 1/3-a külföldi napi ingázó, naponta utazik ki az országból és tér haza. Nemzeti valutája: euró, korábban luxemburgi frank volt. GNP: 18, 76 USD. GDP/fő: 113 043 USD. A GDP szektorális megoszlása: mezőgazdaság: 1%, ipar: 30%, szolgáltatások: 69%. A világ vezető szolgáltatásexportőre. Áruimportjában az ásványi anyagok, nyersanyagok és energiahordozók vezetnek. Külkereskedelmi kapcsolatainak közel 90%-át az Európai Unión belül bonyolítja le.

Egyéb érdekességképpen: területe 2600 km2, GDP 113.043 USD... (Magyarországé 93.000 km2 és 12.914... azaz akkora mint egy fél magyar megye=> 35 férne belőle Magyarországon, az egy főre jutó GDP-je pedig közel 9x-es.......)



Donatonak amugy új nevet találtam ki: Ronald McDonato, vagy Ronato McDonaldo Gigolo. :D

Délelőtt piac, a hűlt helyén pedig estefelé többszáz ember vacsorázik ezen a téren


Első utunk az idegenforgalmi irodába vezetett, INGYEN kaptunk 4 nyelven térképet: mindenki egyet a sajat nyelvén, én meg az angolt... :) Eddig még sehol nem kaptunk ingyen térképet, amin ugye rajta van minden meglesnivaló....

Luxemburgban láttam először sok motort ittlétem kezdete óta... De mondjuk az idő is csak most a héten lett ilyen különösen jó :D


Lux zászló

Lux, Hun és UK zászló is van a képen. :)



Városnéző busz, 12 euro, diákjegy... Kívülről. Érdekes hogy kb 6-7 helyen le lehet szállni és csellengeni mindenfelé azon a környéken is.Ezzel mentünk 1 kört, több volt mint 1 óra... a 12 euro egy napig érvényes, 20 percenként járnak az ilyen buszok, akármelyikre fel lehet szállni be vannak illesztve a tömegközlekedésbe. 

 belülről

felülről


A 12 euro mellé kaptunk egy "eldobhatós" fülest is, ide kellett csatlakoztatni, minősége horror volt, folyamatosan figyelnem kellett h a lábammal ne érjek hozzá. Ha hangos volt azért recsegett, ha halk azért. Gondolom már vagy 10+ éve ez a rendszer megy... Valamit csinálhatnának vele. Mindensetre ismét 5 nyelven lehetett az idegenvezetést hallgatni, de Donato most hoppon maradt olaszul nem.

Ami viszont a legdurvabb és én nem tudtam, van olyan nyelv, hogy luxemburgi. :D Némethez és franciahoz hasonló, franciás kiejtésekkel inkább, de sok német jeggyel (állítólag). Ahol itt valami 3 nyelven van kiírva, akkor az luxemburgi, francia, és német...  


A buszon hallottam, hogy Mária Teréziának (és a Habsburgoknak) volt köze bőven luxemburghoz, viszont érdekes a Luxemburgi ház családfája:

A Luxemburgi-ház alapítója Luxemburg grófja, Henrik volt 1308-ban, ki ekkortájt szerezte meg a Német-római Császárságtrónját. A dinasztiából kikerültek cseh, illetve magyar királyok is. Luxemburgi Zsigmond halála után a Habsburgok szerezték meg a császári címet, amit aztán több évszázadig meg is tartottak. A Luxemburgi-ház ezután már nem játszott kiemelkedő szerepet a történelemben, rövidesen ki is halt.

Híresebb tagjai:
VII. Henrik (1275-1313) – Luxemburg grófja, német-római császár, a Luxemburgi-dinasztia megalapítója
Luxemburgi Vak János (1296-1346) – VII. Henrik fia, Csehország királya
IV. Károly (1316-1378) – Luxemburgi János fia, Csehország királya (I. Károly néven) és német-római császár
Vencel (1361-1419) – IV. Károly fia, Csehország királya (IV. Vencel néven), német-római császár ("rómaiak királya")
I. Zsigmond (1368-1437) – IV. Károly fia, Csehország, Magyarország és Horvátország királya, német-római császár
Erzsébet magyar királyné – V. Albert osztrák herceg (II. Albertként német-római császár, I. Albertként magyar király) felesége.
Feltételezett fattyú ág: Hunyadi János – Zsigmond király (feltételezett) természetes fia, I. Mátyás apja,Magyarország kormányzója
I. Mátyás – magyar és cseh király
Corvin János – magyar trónkövetelő, I. Mátyás (törvényesített) természetes fia, horvát és szlavón bán
Corvin Kristóf (1499-1505) – Corvin János fia
Corvin Erzsébet (1496-1508) – Corvin János leánya, Szapolyai György jegyese

A városról fontos tudni, hogy végülis 3 fő részt láttunk belőle: a történelmi szűkutcás belváros, az új és tágas banknegyed (Dubaj jutott rola eszembe, majd utalok még rá, hogy miért), valamint a 3. vegyes rész, ahol van a vasútállomás, tágas utcák, de van rengeteg "klasszikus" épület is.


Banque Central Luxembourg




Egy normál családi ház Luxembourgban

Na erről a részről juott eszembe Dubaj: ott is a nagy pusztába építenek autópályát, a két szélére meg felhőkarcolókat. Ok, itt felhőkarcoló nincs, de az új jelleg teljességel hasonló szerintem. Mondom ezt ugy h még sosem voltam Dubajban. :D


Na itt így néz ki egy Auchan. Nem irodaház, hanem rendes shopping center...


Luxemburgban van az EP titkársági hivatal is (ha ez a rendes neve, nem tudom), ahol mindent az összes nyelvre például fordítanak, ami EU-s téma

park sok sok emberrel



UUU Kazamata - Casemates, menjünk le, Világörökség része, tuti jó!

Térkép: úúú át lehet menni a folyóvölgy másik oldalára!!

ÚÚ durva! 2.5 euros diákjegy

Egyetlen ágyú ami lent volt

Kilátás

És ezenkívül semmi. Nem lehetett átmenni közelsem a másik oldalra, csak egy halom ideig menni lefelé, és igazábol egy kanyu semmi nem volt benne. Az első 30 m volt érdekes. :D Sebaj... Az egyik élmény viszont ide kapcsolódik: a nap élménye...

2 hónap 3 nap után....

Megannyi angol, francia, spanyol és német szöveg után....

MAGYAR szavakat hallottam! Nem hittem a fülemnek elsőre. Ahogy a kazamatába lementünk, a lépcső lefelé közös volt egy fizetős WC lépcsőjével. Ezek után fizettünk be magunkat, én mentem utolsóként, egyszer mintha hallanék valamit, megálltam, többiek mentek. hallgatom: hmm, ez magyar. Nem nem. Nem az. Allok még 5 masodpercig, akkor megint trtrttrt hova megyünk ezutan blabla mondom áááááááááá :D Na én egyből kirontottam, hogy "helóóóóóóóóóóóó magyarok vagytok?!?!" lelkesen válaszolta egy nő hogy jajaja! :D Annyit beszeltem velük, hogy megtudtam Szolnokról jöttek, elmondtam, hogy én mióta vagyok itt, és hogy ők az elsők akivel magyarul beszélek ittlétem kezdete óta élőben, úgyhogy én iszonyat örülök nekik. :D Egyből vigyorra fakadtam, a többiek meg utánamléptek kifelé, és csak lestek, mert ugye még ők sem hallottak élő magyar párbeszédet. Ana azt mondta, hogy "hallottam hogy elkezdesz beszélni de mondom mi a francot mondasz, aztán eltelt vagy 20 masodperc mire leesett hogy ez nem rosszul érthető angol, hanem biztos magyar" :D:D:D Élmény volt.


Le velo! évi 15 euro regisztrációs díj után fél órán belül ingyen van a bicikli, akármilyen más időtartamra 1 euro. :D Akár egy egész napra is.


Elektronikus busz és mindenféle menetrend

Zászló1

Érdekes, hogy Luxembourg is az oroszlán városa. Pont mint Belfort!

Silence s'il vous plait! :)

A templomban ismét német csoporthoz verődtem, aztán kaptam el 1-2 információt. Később volt egy hasonló eset, akkor angol idegenvezetést hallgattam. :D Francia az nem egy még így :S

Fényes köcsög :D

Találtam britzászlót Luxembourgban

Amorf

Turisták

A völgy





Robert Schuman luxemburgi volt 

A folyó neve Alzette


Mintha a szobámban lenne BPn

Pizza Hut, árak. Amit én ettem az 23 euro-s Large méret volt, ami nagyobb sztem mint BPn, de az ár érték aránya az nem javult sokat. :D Finom volt, nem ettem pizzat az első Lyoni látogatás óta, 


A napnak nagyon fontos tanulsága is volt: A Bolognai spaghettiben NINCS gomba. Aki azt hiszi, az téved, a legujabb olasz forrásom mondta. a Milanoiban meg hús szinte csak MINIMÁLisan, gomba viszont igen. És a helyes kiejtése a bolognainak: spágetti állá bolonyééézeee


Na ez az a tér, ahol reggel piac volt

Azt hittem, hogy több drága autot fogok itt látni. Tuti mindenki otthonhagyta.


Összességében el kell hogy mondjam, csak ezek a képek nem adják vissza rendesen az élményt, szép hely volt ez a Lux, és tetszett. Akármikor tennék egy sétát újra. El tudnék képzelni egy telket valahol a város szélén! :D

Az úton idefelé hallotam először Pitbull és J-Lo Lambada feldolgozását... :D
Viszont sajnalattal tapasztaltam, hogy pl Tiesto neve senkinek nem mond semmit az autoban! 

Tudtatok hogy mit jelent a pixel, illetve hogy honnan jön? Pics [piksz] Element... A pics meg a picture, ahogy mindenki biztos tudja. :D

Úton Metz felé "elénekeltem" a többieknek az alábbi számot, mivel csak Audrey volt vele tisztában :D

Nem égtem le de a 2 karom lepirult, az arcomon, és a nyakamon is éreztem rendesen, iszonyat meleg volt egész nap. Este még a lemenő nap fényében indultunk meg az autóval Metz felé, ahol első körben a szállásunkat akartuk elfoglalni, utána pedig....

To be continued... :D

UPDATE 1-2 kép ami netről van, Luxembourgból